Corvinusról a Szilícium-völgybe – Egy fiatal női vállalkozó sikertörténete

 

“Ahol probléma van, ott üzlet is lehet” – hangzik az örökbecsű vállalkozói szállóige. Természetesen a valóság ennél jóval árnyaltabb, azonban nem ritka, hogy egy-egy innovatív startup alapötletét egy egyéni szinten felmerülő igény kielégítése vagy akadály leküzdése kelti életre. Az Über alapítói, Travis Kalanick és Garrett Camp például sehogy sem tudtak maguknak fuvart vagy taxit szerezni egy 2008-as hideg, téli éjszakán párizsi látogatásuk alkalmával. Egy évvel később olyan applikációt fejlesztettek, amellyel egyetlen koppintással fuvar rendelhető. Szintén 2008-ban, San Francisco-ba költözött Brian Chesky és Joe Gebbia, azonban a magas albérletárakat nem tudták fizetni. Kitalálták, hogy nappalijukba egy felfújható matracot helyeznek és ebből csinálnak egy “bed&breakfast”-típusú üzletet. Az “AirBed & Breakfast” online szolgáltatásukat ma 191 ország, 34 000 városában veszik igénybe, több mint 2 millió apartmant hirdetnek meg a szállásadók a turistáknak (igen, innen az ‘Airbnb’ kifejezés).

Jentetics Kinga közgázos szakdolgozatát szerette volna e-book formájában megjeleníteni, azonban számos technikai nehézségbe ütközött. Elhatározta, hogy egy könnyen átlátható, intelligens és informatív platformot hoz létre az e-könyveknek. Két társával kiegészülve alapították meg a PublishDrive-ot. Az oldalra bárki beküldheti a könyvét, a szövegből e-bookot formálnak, ezután pedig egy AI-robot segítségével kategorizálják az olvasmányt majd a kész e-könyveket az oldal partnereinek továbbítja. A magyar startup több száz webshoppal kötött szerződést, többek között az Amazonnal, az Apple Books-szal, illetve a Google Playjel is.

A PublishDrive csapata

A független szerzők ingyenesen adhatják ki írásaikat az oldalon, a kategorizálásnak, technikai transzformációnak nincsen díja, azonban a startup a könyvek után járó bevétel 10 %-át felszámolja jutalékként. Kinga – aki a Corvinuson egyébként marketinget tanult – felismerte, hogy a nyomtatott könyvekkel foglalkozó kiadók rendkívül drágán, általában a nyomtatott példányokhoz hasonló árakon kínálják az e-könyveket. Kompetitoraival ellentétes üzleti modellt alakított ki, a startup a független szerzőknek csupán pár dolláros árat javasol értékesítésre (ennek következtében a PublishDrive bevétele is csupán 70-90-forint eladott példányonként).

A független szerzők a platformon ki tudják választani, hogy melyik ország melyik áruházaiban szeretnék értékesíteni írásaikat, továbbá egy minőségellenőrzést is visszakapnak az oldaltól. Ha a publikáció technikai vagy etikai problémákat tartalmaz – pl: terrorizmusra biztató tartalom – a PublishDrive azonnal jelzi a szerzőnek. Az automatizmusnak köszönhetőn a szerzőknek nem kell végigjárniuk a körülményes és költséges hagyományos könyvkiadás útját.

A PublisDrive platformja

Az innovatív magyar startupra hamar felfigyelt a befektetővilág. 2015-ben a cég egy észtországi programban kapott 110.000 eurós tőkeinjekciót, majd nem sokkal ezután a Google főhadiszállására kaptak meghívást az alapítók egy kéthetes mentorprogram keretében. Az oktatás mellé további 50.000 dollárt kaptak, oldaluk tartalmát pedig a Google mesterséges intelligenciájával ellenőrizhették (a Google-lel történő együttműködés továbbra is tart).

Jentetics Kinga – akit a Forbes is beválogatott a sikeres 30 alatti fiatalok listájára – nemrégiben a Kamaraonlinenak adott interjút, ahol többek között tanácsokat is adott a fiatal vállalkozóknak:

  • Mindig tudd kivel ülsz le tárgyalni, ismerd a befektető portfoliócégeit, azok iparágát, megoldásait. A felkészületlenség rendkívül amatőrnek tűnhet.
  • Ne süketelj, elképzeléseid legyenek alátámasztva historikus adatokkal, számokkal.
  • Mutasd meg, hogy mindennél jobban ismered a piacot, amelyen versenyzel.
  • Mutasd be büszkén az eddig elért eredményeid a befektetőknek, de mindig maradj alázatos és szerény.

Hasonló tartalmakért kövessétek a BCE2CEO social oldalait!

Korábban beszélgettünk Corvinusos startupperrel és beszámoltunk róla, hogy miképpen vált a Netpincér kollégiumi szobából milliárdos vállalattá.

Írta: Marci

2020.04.29.

További bejegyzések

Hivatás egy életre

Hivatás egy életre

Bodó Virág Anna a BabyGarden bölcsőde megálmodója, tulajdonosa és vezetője. Emellett pedig a Vállalkozó Pedagógusok nevű startup alapítója is egyben.

Kommentek

0 hozzászólás

Trackbacks/Pingbacks

  1. Hivatás egy életre - BCE2CEO - […] fiatal női vállalkozókról szeretnél még olvasni, akkor csekkold le a PublishDrive vagy a TeachMe történetét. És ha érdekelnek a…

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként a legizgalmasabb történetekről, amik csakúgy a Corvinusról indultak, mint a Te karriered!

Sikeres feliratkozás