KIKAPCS. – Két fiatal hallgató szerelemprojektje

Környei Viktóriával beszélgettünk, a KIKAPCS. társalapítójával, aki legjobb barátnőjével, Bárdió Lucával álmodta és valósította meg azt az alapítványt, amely jelenleg több mint 50 különleges családnak teszi szebbé életét. Alapítványukkal felkerültek a Forbes harminc alatti sikeres fiatalok listájára is.

Kezdjünk azzal, hogy mi is az a KIKAPCS. Össze tudnád foglalni röviden, hogy pontosan milyen problémára kínáltok megoldást? 

A KIKAPCS. olyan családoknak nyújt nagyon kedvezményes áron kikapcsolódást, illetve közösséget, akiknek a gyerekeik között van valamilyen speciális nevelési igényű gyermek. Akikre mi fókuszálunk, azok az autisták, az ADHD és Down szindrómások, a halmozottan sérültek, illetve a mozgássérültek. Mi egy olyan problémával találkoztunk, hogy 10-ből 8 ilyen család még a Balatonhoz se jutottak el együtt. Az ilyen gyerekek nevelése sokkal több időt és energiát emészt fel, így gyakran nem jut idő közös minőségi időtöltésre. Sajnos ezek a családok nagyon el vannak izolálva a társadalomtól és a pénz kérdése is kényes dolog, mivel sok ilyen gyermeknek kell gyógypedagógushoz vagy gyógyterápiára járnia és ez nagyon sok pénzt emészthet fel. Mi erre találtuk ki a megoldásunkat, hogy egy olyan közösséget hozunk létre, ahol ezek a családok is megtapasztalhatják, hogy milyen érzés eljutni nyaralni. Ilyenkor figyelünk arra, hogy a szülők tehermentesítve legyenek, az animátorok és a gyógypedagógusok, akiket viszünk, foglalkoznak a gyerekekkel és közös programokat is szervezünk, hogy együtt legyen a család. A nyaralásokon túl közösségépítő programokat is szoktunk szervezni nekik, ezek egy napos programok szoktak lenni. Volt, hogy elmentünk. az Aquaworld-be, játszóházba, Normafára piknikezni, teadélutánt tartottunk és még csokit is készítettünk közösen. Egy nyaralást pedig úgy kell elképzelni, hogy tavaly 3 napra, 3 család vett részt. Idén már 52 családunk van és 4-5 vesz majd részt egy nyaraláson, ahol szervezünk nekik külön programokat is, például elmegyünk kirándulni együtt, vagy az ottani nevezetességeket nézzük meg, illetve gyógyterápiás jóga foglalkozásokat is tartunk nekik.

Honnan jött az ötlet, mi ihletett meg?

Ez egy egyetemi projektként indult, ugyanis van a Startup Vállalkozásindító Program (Startup Vip) amire jelentkeztünk Bárdió Lucával, a társalapítómmal. Először kicsit más vonalon indultunk el, inkább a szállodák működéséhez kapcsolódott, de ahhoz nem is nagyon értettünk, meg mondta a tanárunk is, hogy nem csillog a szemünk… Mindig is volt bennük társadalmi érzékenység, az Amigos a gyerekekkel alapítványban is önkénteskedtünk és szerettünk volna egy olyan vállalkozást, ami tényleg valakiknek segít, valami társadalmi értéket teremt. Megkerestük mi is az a probléma, amivel az ilyen családok szembesülnek, a hotel rész megmaradt, hogy ők is ebbe be tudnak kapcsolódni, csak ezt összekötöttük ezeknek a családoknak a problémájával. Onnan tudjuk, hogy ez egy releváns probléma, hogy mindig interjúztatjuk a családokat mielőtt csatlakoznak és volt olyan anyuka, aki elsírta magát, hogy mennyire sokat jelent számukra, hogy vagyunk nekik és akkor szembesültünk vele, hogy ezt tényleg megéri csinálni.

Mit érdemes tudni a KIKAPCS. csapatáról?

A Startup Vip programon még négyen voltunk a csapatban, csak aztán a többieket másfelé vitte az élet, de nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy ott voltak az elején. Végül mi maradtunk Lucával és alapvetően ketten végezzük a mindennapi operatív feladatokat, de most van velünk egy gyakornok is, Varró Balázs, aki segíti munkákat. Lucával mindketten a BME-n végeztünk, egyetem alatt mindketten multinacionális cégeknél dolgoztunk, de bátran mondhatom, hogy ez most mindkettőnknek szerelemprojekt.

Mennyire jelentett kihívást Nektek egyetem mellett startup céget alapítani és vezetni?

Személy szerint én már alapképzés során is folyamatosan dolgoztam, ahogy elkezdődött. Az elején étteremben hostesskedtem, később multiknál dolgoztam, szóval hozzászoktam a pörgéshez, de azért kihívás volt. A KIKAPCS. viszont akkor lendült be úgy igazán, amikor már a szakdolgozatunkat írtuk, szóval akkor már kevesebb óráink voltak és sokkal több időnk volt a KIKAPCS.-ra, de az időmenedzsmentet azért nagyon rendbe kellett tenni, hogy tényleg mik a prioritások, de mi a kihívásokra úgy tekintünk, hogy az egy akadály, amit meg kell ugrani, úgyhogy szerencsére mindig kihoztuk a legjobbat belőle.

Most térjünk kicsit Rád, jelenleg Te is Corvinusos vagy, Marketing mesterszakon. Mennyiben segít téged a képzés és az itt tanult tárgyak az alapítványotok vezetésében? Mi az, amit kifejezetten hasznosnak tartasz?

A sok prezentálást hasznosnak tartom, mert ehhez tényleg kell rutin és habár amúgy mi is sokat prezentálunk, szerintem azért mindig lehet ebben fejlődni. Emellett az órákon nagyon aktuális témákról beszélünk és szerintem egy alapítványnak is fontos, hogy tisztában legyen azzal, mik a trendek, mik folynak most a nagyvilágban. Emellett pedig sokszor vitázunk az órákon és szerintem ezekben a vitákban is sokat lehet tanulni a többiektől is, hogy ők milyen nézőpontból látják a dolgokat és ebből én is össze tudok rakni egy egész képet, ami a mi működésünket segítheti. A CSR Kommunikáció még egy nagyon hasznos tárgy számomra, illetve a Szervezeti Magatartás tárgy is hasznos volt abban, hogy tudatosabban tudjuk kezelni azt, ha bővül a csapatunk, hogy mikre kell figyelni egy konkrét csapat felépítésénél.

Mik a legnagyobb kihívásaitok jelenleg?

Nekünk most májusban és júniusban is lettek volna már szervezett nyaralásaink a családokkal, azokat a vírushelyzet miatt áttettük őszre és a közösségépítő programokat is átvittük a Facebookra. Van egy zárt csoportunk, ahol a családokkal kommunikálunk és most mindenkivel felvettük külön-külön a kapcsolatot, hogy hogyan tudnánk nekik segíteni és most ez a kihívás, hogy mindenkinek ugyanúgy szeretnénk segíteni, de mindenkinek kicsit más az igénye, de igyekszünk megtalálni a közös metszetet, ahol tényleg mindenkinek úgy tudjunk segíteni, hogy senki ne érezzen hátrányt vagy elsőbbséget a többiekkel szemben. A személyes találkozó hiánya még az, ami most problémás, úgyhogy online igyekszünk szervezni nekik kihívásokat és tematikus esteket is tartunk nekik, illetve lesz még online pszicho-edukációs beszélgetés is külsős szakember bevonásával, ahol a szülők meg tudnak kicsit nyílni a problémáikkal.

Hogyan tervezitek az újra indulást a vírushelyzet után?

Őszre tervezzük az alaptevékenység újraindulását, de meglátjuk, hogy nyáron le tudunk-e szervezni valamilyen közösségi programot. Mi nagyon örülnénk neki, mert most van 52 családunk a közösségben és nagyjából a fele szokott eljönni ezekre a közösségépítő programokra, úgyhogy meglátjuk, hogy lehet-e majd ilyet, de mi már nagyon nyitottak lennénk rá.

Szerinted miben változtál azóta mióta erre a cégalapítós útra léptél?

Rengeteg mindenben. Egyrészről sokkal inkább stratégiai szemmel gondolkozom, másrészről pedig türelmesebb, alkalmazkodóképesebb lettem és sokkal jobban meg tudom találni másokkal a közös hangot. A közös nyaralások során mi is foglalkozunk a gyerekekkel, szóval az is nagy türelemre, elfogadásra és empátiára tanított. Adott egyfajta határozottságot is, hiszen sokszor cégvezetőkkel ülünk le tárgyalni, ahova úgy kell menni, hogy tisztában vagyunk a céljainkkal.

Mit tanácsolnál azoknak, akik hozzátok hasonlóan startupot alapítanának?

Ha most a tankönyvi példát vesszük, akkor azt mondhatnám, hogy először kell egy probléma, amire olyan megoldást tudunk kitalálni, ami igényt tud kielégíteni, ami lehet akár látens is. Másrészről azt gondolom, hogy egy olyan ötlet kell, amit tényleg véghez akarnak vinni és van hit és kitartás mögötte, ami nagyon fontos, mert lesznek sokan, akik először nem értik az ötletet vagy esetleg lefújják azt, de ha van kitartás és hit abban az ötletben, akkor határ a csillagos ég. Kell hozzá egy megfelelő csapat is, ahol a csoportdinamika jól működik, meg egy kis vakmerőség és bátorság.

Érdekelnek a startupok? Bemutatjuk neked a Zynternt. Inkább egy bölcsődével ismerkednél meg? Nézd meg a BabyGarden Daycaret bemutató cikket.

   Facebook

Instagram

Írta: Kinga

2020.05.10.

További bejegyzések

Hivatás egy életre

Hivatás egy életre

Bodó Virág Anna a BabyGarden bölcsőde megálmodója, tulajdonosa és vezetője. Emellett pedig a Vállalkozó Pedagógusok nevű startup alapítója is egyben.

Kommentek

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként a legizgalmasabb történetekről, amik csakúgy a Corvinusról indultak, mint a Te karriered!

Sikeres feliratkozás