TeachMe: Nem csak a sikerből lehet tanulni

A TeachMe.hu valószínűleg sokak számára ismeretlenül cseng, a történetük mégis tanulságos, erről kérdeztük az alkotók közül Kovalik-Deák Mátét és Révy Tündét, akik egy hat fős baráti társasággal fogtak bele az ötletük kidolgozásába, még a Corvinusos éveik alatt.

El tudnátok mondani, hogy mi volt az ötlet, miről szólt az oldal?
Az ötlet az konkrétan az volt, hogy összekössünk magántanítást vállaló tanárokat, főként egyetemistákat, és diákokat. Az eredeti elképzelés sokkal komplexebb volt, de a megvalósíthatóság, jogi és anyagi szempontok alapján végül apróhirdetés jellegű oldallal indultunk el.

Az ötlet honnan jött, mi ihletett meg?
Az ötlet egyik alapja az volt, hogy korábban már én is tanítottam (Tünde). Nekem már érettségi óta voltak diákjaim, de mindig problémám volt a diákok elérésével, nem tudtam hol hirdetni. A piacon egyszerűen nem volt olyan platform, ami ezt modernül meg tudná oldani, és véleményem szerint máig sincsen ilyen szolgáltatás. Mindemellett nagyon sok olyan diákról tudtunk, akik tanárt keresnek és hasonló problémával küzdenek.
A Facebook csoportok egészen mennek, de ha nincs ismerősöd, aki járna tanárhoz, akkor elég nehéz felkutatni valakit a netről, főleg nem értékelésekkel és visszajelzésekkel.

És mennyi ideig fejlesztettétek, aztán meddig üzemelt?
A fejlesztés nehézkesen ment, nagyjából 10 hónapig tartott, talán itt vétettük az első hibát, túl hamar megcsináltuk a céget és ezzel a havi költségeink túl korán elég magasak lettek.
Ezután nagyjából egy évig üzemeltünk, persze a fejlesztés és hibajavítás ez alatt sem állt le. Folyamatosan javítgattuk, harcoltunk a fejlesztőnkkel nagyjából addig, amíg a bezárás mellett nem döntöttünk.

Első tanulság, hogy minél később alapítsunk céget?
Hát legalábbis, ma már azt mondanánk fontos, hogy legyen egy prototípus, amit tesztelhetsz kicsiben, nem kell mindennek tökéletesnek lennie, de tudj vele első benyomásokat szerezni. A hangsúly talán kevésbé a cégalapításon van, mint a terméken. Kicsit azt érzem, hogy hamarabb formalizáltuk az egészet, minthogy lett volna milyen szolgáltatással piacra lépni. (Máté)

Mindezt az egyetem mellett csináltátok, igaz? Ez mennyire volt zavaró?
Szerintünk teljesen belefért, főleg, hogy mindannyian egy egyetemre jártunk, mindig megvolt a hely és az alkalom, hogy összeüljünk ötletelni.

Mennyire működik ez egy baráti társaság esetében?
Ezzel sose volt probléma, néha voltak kisebb súrlódások, de ez talán elkerülhetetlen. Ettől függetlenül, ha már létszámnál tartunk, mi is sokszor megkaptuk miért vagyunk ilyen sokan a cégben, főleg ha nem fejlesztünk. Számunkra ez barátság kérdése volt, de talán érdemesebb kevesebb tulajdonossal céget alapítani. Persze akkor az anyagi terhek is kevesebb emberen oszlanak el. Mi magunk finanszíroztuk a projektet, de egy mentor esetleg befektető sokat segíthet.

Mindenkinek ugyan azt jelentette a projekt, ugyan annyira hitt a sikerben?
Mindannyian ugyanannyira hittünk benne. Persze mindig voltak olyan időszakok amikor valaki többet tudott vele foglalkozni, valaki meg kevesebbet. Szerencsére, mindig akadt valaki, aki megcsinálta a munkát.

Mit csinálnátok máshogy legközelebb?
Szerintünk nagyon fontos a piackutatás, erre sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.  Az egy felismerés, hogy van egy probléma, amit akár még meg is tudnánk oldani, de az, hogy az utána üzletileg is jó legyen, azt pontosabban meg kell tervezni. Meg talán egy kicsit korán kezdtük el, az egyetem első évében. Azóta, sok olyan dolgot tanultunk amit hasznosítani tudnánk. Sajnos például az alapképzés alatt nem jött szembe, de ma már biztosan egy Business Model Canvas-szal indítanánk és akár csak a marketing részéhez is ügyesebben tudnánk hozzáállni.

És összességében megérte?
Szerintünk mindenképpen megérte. Nagyon sok mindent megtanultunk, az életünk egy olyan időszakában amikor még könnyebben elfogadható volt egy esetleges bukás, úgyis mondhatnánk talán ez olcsó pénz volt. Amiket a projekt által tanultunk, biztos, hogy a következő cégünkben hasznosítani tudjuk.

Ha olvasnál még egy interjút, akkor az ExaMe társalapítójával, Kosdi-Kovács Mártonnal készültet ajánljuk.
Ha, pedig a NetPincérről tudnál meg többet, akkor ide kattints.

  Facebook

Instagram

Írta: Zsombor

2020.05.05.

További bejegyzések

Hivatás egy életre

Hivatás egy életre

Bodó Virág Anna a BabyGarden bölcsőde megálmodója, tulajdonosa és vezetője. Emellett pedig a Vállalkozó Pedagógusok nevű startup alapítója is egyben.

Kommentek

0 hozzászólás

Trackbacks/Pingbacks

  1. Hivatás egy életre - BCE2CEO - […] fiatal női vállalkozókról szeretnél még olvasni, akkor csekkold le a PublishDrive vagy a TeachMe történetét. És ha érdekelnek a…

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként a legizgalmasabb történetekről, amik csakúgy a Corvinusról indultak, mint a Te karriered!

Sikeres feliratkozás